Az ősóceán örvénylő vizén mozdulatlanul lebegő hatalmas arany tojás képe egyetemes ősi mítoszhoz kapcsolódik. A kozmikus tojás az univerzium arany méhe, ahonnan egy mágikus pillanatban megteremtődik az ég és a föld, s kiáramlik az élet megannyi formája.

A tudomány mai állása szerint 13,8 milliárd évvel ezelőtt a jelenleg ismert világegyetem összes anyaga és energiája egy végtelenül kis pontban (a kozmikus tojásban) volt bezárva, s egyelőre ismeretlen okból tágulásnak indult. A kozmikus tojás története ékesszóló példája annak, amikor mítosz és tudomány összesimul. Sok ezer évvel ezelőtt, amikor Indiában, Kínában és Japánban először fogalmazták meg ezt a mítoszt, vajon hogyan fértek hozzá ahhoz a tudáshoz, amit a mai tudomány mérésekkel és tudományos vizsgálati eredményekkel támaszt alá? Intuitív látásnak nevezhetjük azt a képességet, amikor egy átfogóbb tudatállapotra való ráhangolódás eredményeképpen a meditáló ember közvetlen kapcsolatba lép az emberi faj történetének valamely távolabbi időszakával, vagy a világegyetem rejtett titkaiba, esetleg saját teste működésébe nyer bepillantást. 

Társadalmunk és azon belül különösen az iskolarendszer nemhogy nem támogatja intuitív belső látásunk fejlesztését, hanem közvetlen intellektuális hasznot nem hozó, terméketlen fantáziálásnak tételezvén elutasítja a tudás ezen alternatív formáját. S bár az univerzum titkainak intuitív kifürkészéséhez valóban több kell, mint néhány meditáció, saját belső igazságaink élményszerű meglátáshoz könnyen eljuthatunk egy-egy képmeditációs utazásban. A bennünk rejlő, nagyrészt ismeretlen univerzum feltérképezéséhez hathatós segítség, ha meditáció előtt a világegyetem keletkezésével kapcsolatos mítoszokkal és szimbólumokkal tápláljuk szellemünket. A szimbolikus külső képekkel való ismerkedés felkészít minket a lelki utazásra.

 

A kozmikus tojásban az erők egyensúlyban vannak, yin és yang tökéletes harmóniában keveredik benne. A tojás az arany méh, a női termékenység és teremtés egyik ősképe az uterushoz való hasonlatossága révén. Másfelől az ellentétes erők belső harmóniája révén a magában való teljesség jelképe is. Amikor képmeditációban ezt a szimbólumot hívjuk, egy olyan, a teljesség felé hívó erőt engedünk a tudatosság felszínére, ami mélyen eltemetve szunnyadt eddig a tudattalan ősóceánjának fenekén. Amikor az óceán felszínére emelkedő tojás szétreped, egy új világ vagy annak egyik képviselője bontakozik ki belső látásunkban. Jövőformáló, útmutató válaszok érkezhetnek a belső utazás hatására feltett kérdések nyomán: Vajon mi van éppen születőben bennem? Milyen erők, képességek, beváltandó lehetőségek szeretnének tudatosulni életem jelen szakaszában?


A képmeditáció után bámulatosan érdekes meghallgatni egymás élménybeszámolóját, és rácsodálkozni arra a belső gazdagságra, amely mindannyiunkban megmutatkozik. Volt, aki a kozmikus tojást egy elsüllyedt, ősi civilizáció tengerfenéken nyugvó, homokkal betemetett kultikus tárgyaként látta meg. Milyen végtelenül  izgalmas dolog először megpillantani egy párhuzamos belső élet jeleit, valamely régi tudás, lelki örökség vagy elsüllyedt tehetség tengermélyi nyomait, amelyek csendben és híven várják a felfedezésüket! 

Volt, aki számára a hindu mitológia négykarú Visnu istensége kelt ki a kozmikus tojából, felidézve, mintegy megismételve a hindu teremtésmítosz születés-mozzanatát. Amikor egy szemünk láttára megszülető istenség ad át egy olyan ajándékot, amire régóta vágytunk már, akkor ebben a gesztusban nem pusztán ígéret van, hanem egyfajta bizononyosság. A “tudom, hogy így lesz!” bizonyossága.

Más számára a szabadság jelképeként egy fényes madár bontakozott ki a tojásból, ami gyöngéden és finoman átölelte, majd alapvető felismerésekre vezette őt aktuális élethelyzete felülvizsgálatával és a szabadság perspektívájába helyezésével kapcsolatban.

Megint más a tojás belsejében találta magát, belülről érezve és élve át az inkubáció élményét, amely egyszerre jelent biztonságot és bezártságot a tojás-anyaméh belsejében. Aztán jött a nagy robbanás, a szétszóródás, amikor saját lényének szétosztásából teremtett meg egy új világot, mint egy önmagát megsokszorozó istennnő. 

S mi a helyzet akkor, ha az őstojásból maga Vénusz születik meg? Olyat már láttunk a művészetben, hogy Vénusz ragyogó szépségében kikel a habokból és egy kagylóhéjon lebeg, de a kozmikus anyaméhből megszülető istennő felbukkanása inkább drámai esemény, amikor egy olyan energiával és minőséggel szembesülhetünk, ami eddig nem volt tudatos bennünk, de elemi erővel akar előtörni belőlünk.  

 

Volt, aki a kozmikus tojásból egy végtelenül hatalmas, ezerarcú és ezerkarú lény megszületését tapasztalhatta meg, aki a testi-fizikai korlátokon túl létező határtalan és korlátlan dimenzióra mutatott rá. E lény kezének érintése felért a saját erőbe és képességekbe vetett hit felébredésével. Valójában minden kettősség kiegyenlítése, mint jelen esetben a korlátos és korlátlan dimenzió egyszerre való felismerése és elfogadása, gyógyító erővel bír. 

 

Általánosságban összefoglalhatom, hogy az, ami képmeditációban megszületik a kozmikus tojásból, saját igazságunk egy része, ami azért jelenik meg, hogy egy kiteljesedetettebb önmagunk felé vezessen. A tojás belsejében az ellentétes erők egyensúlyban vannak. Hétköznapi életünkben azonban jellemzően újra és újra kibillenünk az egyensúlyunkból, s határozott belső iránytű híján egyre szélsőségesebben tartunk egy irányba. Ez a szélsőséges kibillentség előbb békétlenséghez, majd állandó elégedetlenség érzéshez, később testi tünetekhez és betegséghez vezet. A tojásból az kel ki, ami visszaállítja belső harmóniánkat, ami kiegészít minket. A kozmikus tojással végzett képmeditáció végső értelme tehát a következő kérdésre megtalálandó válasz: Mit kellene befogadnom és megértenem életem jelenlegi szakaszában, hogy ismét harmóniában éljek önmagammal?

 

Megosztás
Ez az oldal a SPEEDPAGE weboldal készítővel készült