Kopár, sziklás hegyeivel és forró, száraz klímájával a mai Görögország nem tűnik ideális helynek kertépítéshez. Pedig valaha, mielőtt még az extenzív juhtenyésztés kimerítette volna a földet, Görögország nagy részben zöld és termékeny volt. Az időszámításunk előtti 4. században már léteztek épített görög kertek. A görögök számára különleges jelentőséggel bíró szent ligetek őseredeti, romlatlan formájukban létező természetes kertek voltak, amik az istenek áldását élvezték. Az ókori görögök is termesztettek zöldségeket és gabonát, de a virágok mindig az isteneknek nőttek. A természetes kertek, amiket számos görög mítosz is megemlít a Heszperiszek kertjétől (ahol Atlasz leányai őrizték Héra aranyalmáit) Midász király legendás rózsaligetéig, a locus amoenus (‘szeretetreméltó’ hely) eszményképét szemléltetik. E kerteket mennyei, földöntúli hangulatuk különböztette meg a természetes táj egyéb részeitől. Ezeken a különleges szépségű helyeken, amiket gyakran egy istennek vagy hősnek ajánlottak, a természetben megnyilvánuló szentség fedte fel magát. 
A görögök maximálisan figyelembe vették a meglévő domborzati viszonyok előnyeit. A templomok, színházak és agórák elhelyezésénél a természetes védelem mellett ügyeltek a lélegzetelállító látványra is. A fák, a maguk misztikus és istenekhez köthető képzettársításaikkal, rendszeres szereplői voltak ezeknek a helyszíneknek. Az épített kert legkorábbi bizonyítékát az athéni agórán lévő Héphaisztosz templom (Kr.e. 5.század) melletti lejtőkön tárták fel: két sornyi cserje és keskeny virágágyások sorakozhattak az épület oszlopaival párhuzamosan, s valószínűleg szőlő futott fel a templomot körbekerítő falakon. Ez a fajta kertelrendezés tipikus lehetett a klasszikus szentélyek környezetében, amire ciprusok, babérfák és platánok vetettek árnyékot.
Adónia ünnepe: attikai vörösalakos vázatöredék (Kr.e. 430-420 körül, Louvre, Párizs). Az éves nyári rítus részeként az ókori görög nők otthonaik tetőjére másztak fel, ahol rövidéletű virágzó növényeket, az ún. Adónisz kertjét helyezték el, hogy megemlékezzenek Adóniszról, a gyönyörű ifjúról, Aphrodité szeretőjéről, akit a féltékeny Árész ölt meg vadkan képében. Adónisz lelke az alvilágba szállt, kiontott véréből pedig kökörcsinek nőttek.
“A tavasz” freskó: Akrotiri Santorini szigetén a minószi civilizáció egyik kiemelkedő régészeti helyszíne. A minószi civilizáció csúcspontján ( Kr.e.1500 körül) egy hatalmas erejű vulkánkitörés több száz méter vastag hamuréteggel vonta be a szigeten virágzó városokat. A hamuréteg alatt kiváló állapotban őrződtek meg kiemelkedő fontosságú freskók, köztük a legszebb, “A tavasz” című. A tavasz freskó három falat foglal el, egyfajta “triptichont” formázva így. Ez a rendkívüli szépségű műalkotás ragyogó színekkel megfestett, stilizált vörös liliomokkal tarkított sziklás tájképet ábrázol, ami fölött élethűen megrajzolt fecskék köröznek. A kompozíció leghangsúlyosabb elemeiként pompázó liliomok segítenek elképzelni a sziget kies tájképét a vulkánkitörés előtt. Talán ez az első alkalom a művészet történetében, hogy egy művész egyszerűen csak körülnézett a természetben és műalkotást hozott létre abból, amit maga körül látott: tájképet készített.
“A virág magasztalása”: peploszt (ókori görög bokáig érő női ruhadarabot) és hajhálót viselő asszonyok mákvirágokat (vagy gránátalma virágokat) és egy kis virágmag tárolására használt zsákot tartanak ezen a farsalai márvány domborművön (Kr.e. 470-460 körül, Louvre).
“A tavasz” freskó stilizált vörös liliomai és “A virág felmagasztalása” dombormű ábrázolása a virágok alapvető jelentőségét példázzák az ókori görög vallásban és művészetben. A virágok színük, formájuk és illatuk alapján is szimbolikus jelentéssel bírtak, és összefüggésbe hozták őket valamely istennel, időponttal, hellyel vagy eseménnyel.
Egy új élet ígéretének virága
Képmeditációban a szent ligetbe ellátogatni felér valami magasztossal és reményhozóval való találkozással. Egy jól felépített önfeltáró folyamat megfelelő szakaszában rendszeresen visszatérünk a megszentelt belső kertbe, ahol “messzi, felséges segítőkkel” (Weöres Sándor) léphetünk kapcsolatba.
Alkímiai műhelysorozatunk egyik állomásán a szent ligetben az ellentétes nemű őspárt hívtuk meg. E találkozás Kati számára egy új életperiódus eljövetelét elővételezte. Korábban élethelyzetét külső elvárások és érzelmi terhek préselő nyomásával jellemezte. Béklyók és láncok szorításából a könnyed életöröm irányába szeretetett volna oldódni és fejlődni. Belső tisztulási és érlelődési folyamata sikerének visszaigazolásaképpen a szent ligetben a férfi és női princípiumot megszemélyesítő emberpár aranyba öltözött segítőként mutatkozott meg. Áldást hozó közös tevékenységük során egy magot ültettek el, amiből egy sohasem látott egzotikus virág nőtt ki. Kati szavaival élve: “ez a virág nem ‘evilági’, egy másik dimenzióból való, ugyanakkor nagyon valóságos és élő. A legfontosabb színei a kék és a lila, pirossal és arany-fehér csillámokkal. A pár, akitől kaptam, azt mutatta meg, hogyan kell együttműködni: a nő tudta, hogy hová és mikor kell ültetni, a férfi ásott és ültetett. Ebből lett ez a csodavirág, lenyűgözően élénk színekkel.”
A szent ligetben megjelenő virág szimbóluma azt jelzi, hogy az ellentétes pszichés erők harmonikus együttműködése nyomán Katiban egy új belső rend van születőben. Ebből virág módjára bontakozik ki egy eddig soha meg nem élt, másfajta élet lehetősége, amit Kati izgalmasnak, motiválónak és reményt keltőnek tart.