Néhány héttel a koronavírus kitörése után mára világossá vált, hogy nem egy gyors átfutású krízissel nézünk szembe. Már látjuk, hogy a kijárási korlátozások feloldásával a járvány hatásai nem fognak elmúlni. Kezdjük sejteni, hogy a kulturális és társadalmi szokások szövete úgy feslik most fel, hogy összefoltozásukra talán nem lesz módunk. Hogy milyen új mintázatokat kezdjünk el szőni egyéni és kollektív életünk anyagába, arról még csak óvatos találgatásaink lehetnek.
Az otthon mint spirituális dimenzió
A járvány elleni védekezés alapvető fontosságú intézkedése, hogy millióknak kell otthon maradni. A kényszerű befelé fordulás idején a bizonytalanság és a tehetetlenség érzéseinek tömeges szintű megélése lett a mindennapok valósága. Előrejelzések szerint a következő másfél évben életünk a szociális távolságtartás szigorítása és lazítása között zajlik majd, vagyis egész eddigi életformánk hosszabb távon kerül válságba. A bezárkózásban és a külvilágtól való drasztikus eltávolodásban azonban felsejleni látszik a megújulás egyik lehetséges útja is.
Az otthonmaradás mint védekező stratégia fókuszba helyeződésével az otthon spirituális dimenzióján való elgondolkodás is időszerűvé válik. Hol van az az otthon, ami mint a lélek tőkesúlya lehorgonyoz minket egy új valóságban, ahol biztonságban érezzük magunkat a fizikai körülményektől függetlenül? Mi az az otthon, amiben meg kell tanulnunk megmaradni?
Alászállás és feltámadás
A külső világ és az ismert személyiség (életvitel) elsötétedésének folyamata az archetipikus képek szintjén a hős(nő) alászállásának történetével mutat párhuzamot. A sumér mitológiában Inanna a termékenység és a mennyek istennője, akit évezredekkel ezelőtt az ókori mezopotámiai kultúrában tiszteltek. Az Istennőhöz írt ékírásos himnuszok és versek töredékes agyagtáblákon maradtak fenn az ie. 3. évezredből. Az egyik vers az Istennő Alsó Világba való alászállását beszéli el. Kezdő sorai így szólnak: “A Nagy Magasságból Inanna megnyitotta füleit a Nagy Mélység felé.” A versből nem derül ki, vajon mit hallott az Istennő, ami indulásra késztette. Miután a bölcsesség ékírásos sumér szimbóluma a fül volt, felvethetjük, hogy a bölcsesség hívásának engedelmeskedett, amit csak odalent lehet megszerezni. Eredetileg nővéréhez, az Alsó Világ Úrnőjéhez, Ereshkigalhoz készült látogatóba, nem sejtve, mi lesz az ára mélybe merülésének. Az alászállás során hét kapun kellett áthaladnia, s mindegyiknél hátrahagynia egy-egy regáliát, fenséges személye attribútumait. Végül hatalmától megfosztva, anyaszült meztelenül állt Ereshkigal elé. Mivel a sötétség hona törvényei szerint élő nem léphet be a halottak birodalmába, Inannának a saját életét is oda kellett adnia az alászállás tapasztalatáért cserébe. Feltámadása előtt három napot és három éjjelt töltött az Istennő az Alsó Világban élettelenül lógva egy kampón. Ez alatt az idő alatt a földön megszűnt a termékenység, elmaradtak a születések, az élet megállni látszott. Felemelkedésekor Inanna az alsó-belső világ ismeretével és súlyával született újjá, így lénye a sötétség és a fény átölelésével teljessé vált.
Lélektani megközelítésben Inannának egész régi identitását el kellett hagynia az átalakulás érdekében, s három napot, három éjt a semmiben, a teljes bizonytalanságban töltenie. A válságban tömegesen veszítjük el biztonságosnak hitt életvitelünket, ismert személyiségünk attribútumai sorra hámlanak le rólunk. Ahogy a külső körülmények egyre mélyebbre nyomnak lefelé a sötétség honába, két dolgot tehetünk: fogcsikorgatva várjuk, hogy minden újrakezdődjön, remélve, hogy ott folytassuk, ahol abbahagytuk, vagy megadjuk magunkat a bizonytalanságnak, s megtanulunk befelé hallgatni. Megtanuljuk kibírni, hogy valamennyi időt el kell töltenünk az önfeladás állapotában addig, amíg belső otthonunkból meg nem halljuk a hazahívó szót.
A belső otthon tapasztalata - létezés fej nélkül
A belső otthon mibenléte március elején, a külső hazámban elrendelt kijárási korlátozás előestéjén vált számomra intenzív tapasztalattá egy nagyhatású alászállás meditációban. Inanna nyomában ereszkedtem le az Alsó Világ Úrnője elé, akinek láthatatlan jelenléte olyan súllyal nehezedett rám, hogy fejemet mélyen lehajtva voltam csak képes térdelni előtte. Egy kérdéssel fordultam hozzá: mi az az önkéntes áldozat, ami megújhodásunk és felébredésünk kulcsa lehet ebben a válságos helyzetben?
Válaszképpen az Istennő egy éles karddal, egyetlen hirtelen suhintással levágta a fejemet. Miközben élő testem továbbra is előtte térdelt, tudatosságom, aminek nyilvánvalóan nem volt semmi köze levágott fejemhez, egyre élesebbé vált. A lenti világ sötétsége termékeny, tápláló anyaméhként ölelt körbe. Egy fekete ragyogású, végtelen térben várakoztam fej nélkül. A tiszta létezés terében és csöndjében, valódi otthonomban.
A csend-tér tisztaságában létezve egy idő után a fejem helyére egy szív nőtt. Alakra olyan, mint biológiai szívem, méretben azonban nagyobb, fej nagyságú. Egy vörös és lüktető második szív, egy szív-fej teremtődött, aminek azonban nem a fizikai test fenntartásában kellett közreműködnie. Inkább egy érzékeny jeladóvevő volt, ami a gondolkodó elme helyére lépett, s ami egy, a testemen túli nagyobb ritmussal pulzált együtt. Eleven megtapasztalásból értettem meg, hogy a regenerálódás és az újjászületés útja egy a kozmikus egésszel egybehangolt, új típusú intelligencia kifejlesztése, amihez a szív adja a kulcsot.
A szív-fej útjának egy lehetséges gyakorlata - összekapcsolódás a csoport egyesített tudati mezőjében
A belső utazások és látomások igazsága olyan erővel munkál és mutat túl az egyéni élet keretein, hogy szenvedélyesen hajt a látomásokból leszűrt lényeg megoszthatóvá, taníthatóvá tételére. Meditációs köreinkben belső sugallatra valójában már egy évvel ezelőtt elkezdtük gyakorolni az alászállásra és a kozmikus anyaméh sötétjében való várakozásra épített gyakorlatokat. A kényszerű bezárkózás kezdetétől szívünk ritmusára és a szív-légzésre kezdtünk koncentrálni a már ismert csend-térben. Azt tapasztaljuk, hogy az önnön magunkkal és egymás szív-magjával való összekapcsolódásból egy nagyobb energetikai egység kezd megteremtődni: a körnek, mint sajátos entitásnak a szív-tere, ami egy kifinomult csoporttudat felemelkedését eredményezi. Érezzük, hogy a körnek mint élő, szakrális mandalának az egyesített tudati mezője messze felülemelkedik az egyéni tudat képességein, s az információáramlásnak, a belső erőnek és az elme kinyílásának felvillanyozó új perspektíváit kínálja.
Kívánom mindannyiunknak, hogy a szív intelligenciájára való csendes befelé figyelésből merítsünk erőt és bölcsességet. Kívánom, hogy a szív csend-terében kapcsolódjunk össze egyre nagyobb és nagyobb körökben.
A következő számítógépes grafikai sorozatban körbéli nővérünk, Antalffy Yvette így láttatja az összekapcsolódás folyamatát:
a csoport tagjai által generált fényenergia egyre világosodó és szélesedő gömbjeiből áradó fényhullámok fokozatosan egybeérnek és összeolvadnak. Ebből létrejön egy homogén, aranyló energiatér, amiben megtörténik az egyéni tudat beolvadása egy magasabb frekvencián rezgő csoporttudatba, majd annak beolvadása egy magasabb intelligencia tudatába.
