A világ legrégebbi kert ábrázolásai Egyiptomból származnak. Az egyiptomi kerteket nem csupán pihenésre és szórakozásra telepítették, hanem szőlőt és egyéb gyümölcsöket, zöldségeket és papíruszt termesztettek bennük. A városi lakosság számának növekedése ugyanis szükségessé tette termelői célú kertek létrehozását, hogy élelemmel lássák el a városlakókat és a sivatagban élőket. A vidéki birtokokon lévő önellátó gazdálkodói és pihenőkertek elrendezése egyszerű mintát követett: magas fallal vették őket körbe, ami védelmet nyújtott a sivatag homokja, az évenként kiáradó Nílus és a betolakodók ellen. A kert közepén egy téglalap alakú medence kapott helyet, körülötte magas, árnyat adó fák sorakoztak. Ez a kert dizájn évszázadokig változatlan maradt.
Egyiptomból származik az a szokás is, hogy a kertek flóráját külföldi, tájidegen fák és növények meghonosításával tegyék változatosabbá. Az időszámításunk előtti 15. századból találták az első bizonyítékot, hogy az egyiptomiak külön hadjáratot szerveztek a mai Szomália területére egzotikus fák beszerzésére.
"Nílus-parti Michelangelónak" nevezték el az angol művészettörténészek azt az ismeretlen óegyiptomi festőt, akinek 11 restaurált faliképe a British Múzeumban látható, köztük egy tipikus egyiptomi kert ragyogó ábrázolása.
A faliképek Nebamun, egy 3500 évvel ezelőtt, a XVIII. dinasztia korában élt magasrangú hivatalnok sírjából származnak, és a szakértők az alkotásokat az utókorra fennmaradt legnagyszerűbb óegyiptomi alkotásoknak tartják.
A Nebamun sírszentélyének falán megmaradt freskótöredékek aprólékos részletességgel ábrázolják Nebamunt és családját munka és szórakozás közben, mint például a híres vadkacsavadászat jelenetben, amelyben Nebamun a Nílus mocsaras lápvidékén egy kis csónakban áll felesége és lánya társaságában. Az efféle ábrázolások már évszázadok óta tradicionális részei voltak a sírszentélyek dekorációjának. A sír halott urát mutatják “az élet élvezése és a szépség látása” közben a falfeliratok tanúsága szerint.
Az egyiptomiak a termékeny mocsarakat az újjászületés és az érzékiség helyének tekintették. A lápvidéken élő állatok vadászata Nebamun újjászületését vagyis győzedelmeskedését jelenti a természet erőivel szemben. Az örökké fiatal és boldog Nebamun hatalmas, álló alakja betölti a képteret, miközben a nílusi mocsarak gazdag, sokszínű növény-és állatvilága veszi körbe.
Nebamun vadkacsára vadászik a nádasban. Nebamun sírszentélye, 1350 körül ie., freskó, Théba, British Museum
Nebamun túlvilági kertje hasonlít az ókori jómódú egyiptomiak evilági kertjeihez. A felülről ábrázolt medencét virágágyások és árnyadó fák szegélyezik, a medence vize halaktól és madaraktól hemzseg. A gyümölcsfák közül fügét, datolyapálmát ismerünk fel. A művész a datolyákat különböző érési fázisban festette meg, míg a medence vizének hullámait sötétkék vonalakkal érzékeltette.
Medence Nebamun kertjéből. Nebamun sírszentélye, 1350 körül ie., freskó, Théba, British Museum
A regenerálódás intenzív élménye, egyfajta lelki újjászületés-élmény kapcsolódik Anikó egy belső kert meditációjához. A vezetett meditációban egy titkos kertbe érkezett, ahol megújító belső erőforrásokkal találkozott. Anikó titkos kertje egy fallal körbevett, növényekkel teljesen benőtt hely volt, ahová egy régi fakapun át jutott be. Élményét sok érzelemmel telve, jelen időben mesélte el:
“Dús, burjánzó vegetáció vesz körbe. Ágak hajolnak utamba, nehéz előrejutnom, ahogy egy régi, benőtt ösvényen lépdelek. Az ösvényt követve egy kis tisztásra érek, aminek a közepén egy téglalap alakú kőmedencét találok. A medence tiszta vizét egy föld alatti forrás táplálja. A medence melletti kőpadra leülök, nagy nyugalom ölel körbe. A Természet és az Élet intenzitása lenyűgöz ezen a helyen: minden nő, burjánzik és zümmög körülöttem. Az élet terjeszkedik és elhódít minden területet úgy, ahogyan neki tetszik, beavatkozás nélkül. Érdekes módon a tisztás és a medence környéke nincs benőve és a víz kristálytiszta. Nem érzek késztetést, hogy elinduljak és felfedezzem ezt a belső dzsungelt, csak ülök és élvezem az élet intenzív érzését és a hatalmas békét. Egy idő után ugyanazon az ösvényen térek vissza, amelyen érkeztem, s arra gondolok, milyen régen nem járt már erre senki. A kertet senki nem gondozza, senki nem ültet virágot, mégis dúsan tenyészik és virágzik minden. Gazdag, tápláló és bőségadó világ ez.”
A meditáció élményeit megörökítő festményen Anikó ezt a dúsan viruló, zöld világot ábrázolja, középen a kőmedencével és a hozzá vezető benőtt ösvénnyel. A zöld változatos árnyalataival megfestett háttérre gyors mozdulatokkal kalligrafikus vonalakat kanyarított, így érzékeltetve a természet dinamikus mozgását és növekedését. Középütt a tiszta vizű medence azonnal megragadja a tekintetet és fókuszba hozza azokat az érzéseket, amelyek a legfontosabbat jelentették számára: hatalmas életerő, ugyanakkor tisztaság, nyugalom és béke. Felfrissülve és a lelki újjászületés érzésével tért vissza a meditációból, ahol megtapasztalta érintetlen belső természetének életadó, tápláló aspektusát.