Ennyire tisztán és ékesszólóan talán egyetlen más műalkotás sem világítja meg, miről szól valójában karácsony ümnepe.

Geertgen tot Sint Jans Éjszakai születés című festményét (1490 körül, The National Gallery, London) az első éjszaka ábrázolt születés képnek tartják a művészet történetében. Vaksötét uralkodik a színen, amit a gyermek sugárzó fénye tör meg és a háttérben felfénylő angyal, aki lebegve adja hírül a pásztoroknak Jézus világra jöttét. Ilyen mély nem volt még a sötétség, mint a gyermek születését megelőző órákban. Ekkora nem volt még a csönd, mint a gyermek születését követő pillanatokban. Ennek a gyermeknek nincsenek földi igényei. Nincs szüksége meleg ruhára és takaróra, s nem vágyja a karba vételt és a szoptatást. Csak fekszik hideg jászolában és fénylőn ragyog. Egyetlen dolgot kér: Mária szemkontaktusát. A felismerő és befogadó lélek figyelmét. Így teremtődik meg a kapcsolat a fényre nyitott lélek és a mindannyiunkban benn lévő halhatatlan gyermek, vagyis valódi természetünk között. E gyermek felismerése és a figyelem éber rajta tartása (a gyermek imádása) minden befelé vezető út és meditáció végső célja.

Ilyen értelemben a születés valami olyasmi, ami bármikor, bárhol megtörténhet. Ez a születés valójában folyamatos. Folyamatos (újjá)születésben vagyunk, amikor hozzákapcsolódunk nemfizikai részünkhöz, a halhatatlan fénygyermekhez. Karácsony ünnepe tehát arra a kapcsolatra emlékeztet, ami mindig megújít, felemel és világosságot hoz.