Jorge Mayet kubai származású művész installációin a fák földből kiszakítva a levegőben lebegnek. Éltető közegükből kiemelve, felakasztva vannak közszemlére téve. Élettelen, puszta fastruktúrák, fájdalmas felkiáltójelek. Első látásra talán zavarba jövünk e természetellenes szemléltetés és fellógatott installálás láttán, ugyanakkor ebből az abszurd perspektívából rá is csodálkozunk, hogy a fastruktúra föld feletti, ismert részéhez milyen hatalmas megtartó gyökérrendszer tartozik. Jorge Mayet drótból és papírmaséból készült szobrai külső és belső természeti tájaink állapotára hívják fel figyelmünket: milyen mértékben pusztulnak környezetünk éltető közegei, s hová tűnik a tápláló talaj, amibe gyökereinket megvethetnénk? Milyen következményei vannak a fizikai és szimbolikus talajvesztésnek, és mit tehetnénk ellene?
A gyökér az alapot adja, a kiindulást, a kezdetet. Amikor egy probléma gyökeréről beszélünk, annak legvégső okát értjük alatta. Egy szó gyökere elsődleges kiinduló jelentését hordozza. Kulturális, etnikai és földrajzi értelemben a gyökerek származásunkhoz kötnek minket, amiből generációk során át egyre terebélyesedő családfák nőnek ki. Egyénként személyes és archetipikus mélyrétegekbe ereszkednek le gyökereink. A mélységbe való belegyökerezésünk minősége meghatározza boldogulásra és növekedésre való képességünket, alkotóerőnket kivirágoztatja.
A gyökerek hatalma tehát abban áll, hogy megtalálják az utat egyre táplálóbb mélységek felé. 
Legyökerezni annyit tesz, hogy felismerjük a helyet, ahová tartozunk és ott megvetjük a lábunkat, elköteleződünk valami mellett, egy lehetőséget vagy tehetséget beváltunk. Háborúk vagy betegségek úgy szakítanak el az identitásunkat támogató kulturális, vallási és szimbolikus struktúráinktól, mintha gyökereinket tépték volna ki. A gyökértelenség ugyanakkor talajvesztésként is megjelenhet, amikor a gyökereket megtartó és ellátó talaj tűnik el, mint Jorge Mayet installációin. (A képen Grégoire A. Meyer Gyökerek című munkája. Photo credit: https://www.saatchiart.com/account/artworks/823174)
Képmeditációinkban gyakran meghívjuk a fa képét, mint a belső gyarapodás egyik alapvető szimbólumát. A fa organikus, lassú, de erőteljes növekedési folyamata az éretlen tudatállapotokból a kiteljesítőbbek felé való átalakulásunkat jelképezi. A fa gyökerei és a talaj körülötte életünk stabilitását és vitalitásunkat reprezentálja, valamint az alsóbb világokhoz, a tudattalan dinamikus energiájához fűződő kapcsolatunkról vall. 
A gyökerek mindazonáltal nemcsak tápláló energiakörforgást és stabil talajfogást jelenthetnek, hanem éppenséggel megkötöttséget, régi bűnökhöz való hozzáláncoltságot is, mint Yvette számára a Kígyóbűvölő című képmeditációs műhelysorozatunk egyik foglalkozásán, amikor a Fekete Anya archetípusával foglalkoztunk. Káli, a Fekete Anya, akinek fájdalmas áldozatot kell bemutatnunk további növekedésünk érdekében, nem ismer kíméletet, s úgy metszi le rólunk egóba gyökerezett hamis énképünket, mint kertész a vadhajtásokat a rózsatőről. Gúzsba kötő, megcsontosodott régi hiedelmeinket feláldozva juthatunk csak a Fekete Anya áldásaihoz: érettebb személyiségünkhöz, ami erőnk és hiteles önkifejezésünk alapja. Áldozathozatalunk közben az Anya porrá zúzza csontjainkat és az őrleményből masszát készít, majd azzal von be minket, hogy vázrendszerünk megerősödjön. A vele való találkozás után csontjaink szintjén stabilizálódva születhetünk újjá.
Kálival való találkozása idején Yvettet családi és szellemi gyökereinek feltárása foglalkoztatta. Elődei régi bűneit és mulasztásait megkötő, leláncoló gyökerekként látta meg a képmeditációban. Káli egyetlen kíméletlen, ám megtisztító kardcsapással vágta el e gúzsba kötő gyökereket, amik a családi múlt megoldatlan lelki terheihez láncolva tartották Yvettet. A meditációban átélt vágás mozzanatát intenzív testérzetek kísérték, mintha Yvette karjait áramütés érte volna. A meditáció után egy szív alakú kőre festette meg életfáját, egy, a nevéből eredeztethető tiszafát, amely immár megszabadult a múlthoz kötő béklyó-gyökerektől és a felső, szellemi világ felé nyújtja új gyökérrendszerhez hasonlatos ágait. Yvette a meditációs élményeket és az azt követő felismeréseket egy intenzív belső tisztulásként élte meg. Szív alakú kőre festett életfája arra emlékezteti, hogy immár más köröket fut a friss vér őbenne hiteles szellemi énje felé, s nem keveredik a régi vér köreivel. A múlt terheitől való felszabadulásnak és egy új életvízió megteremtésének folyamatát Fényszabadító című blogján fogalmazta meg saját haikuival és illusztrációval gazdagítva.