Az istennő születése valójában felemelkedés. Aphrodité teljes, érett szépségében emelkedik fel két segítő, bába vagy nővér segítségével. Kiemelkedik valahonnan, ahol eddig láthatatlanul érlelődött és formálódott. Kiemelkedik és láthatóvá válik. Mert készen van.
A mély hasadékot, ahonnan az istennő kiemelkedik, a segítők egy kendővel leplezik, hogy a születés titkát az utolsó pillanatig takarják. Mert a bejárat, illetve a lejárat a misztérium része. Avatatlan szem nem pillanthatja meg. Aphrodité felnyúlik segítőihez, nővérei pedig lehajolnak hozzá és óvatosan a hóna alá nyúlnak. Nem húzzák, nem fejtenek ki semmiféle erőfeszítést. Épp csak érintik őt. Az istennőt mintha egy erő húzná fölfelé, s az emelkedés megtörténik. Mert eljött az ideje.
Az istennő tekintetét bal oldali nővérére szegezi. Ebben a szemkontaktusban szerető gyöngédség, bizalom és bátorítás érződik. A segítők kendőt tartó karjai az anyag redőivel együtt egyfajta kehelyformát adnak ki, egy védett, szent teret, amiben a felemelkedés megtörténhet. A nővérek a tér biztonságának nyújtásával és az osztatlan figyelem áldásával segédkeznek a kiemelkedésben. A támogatás, a bizalom és a bátorítás e terében biztonságos megszületni.
A nővérek és az istennő között nincs sok különbség: termetben, alakban hasonlóak. Noha a segítők fejét már nem láthatjuk, de a trón oldalán lévő női ábrázolások alapján feltételezhetjük, hogy szépségük is vetekszik az istennőével. A leglátványosabb különbség közöttük az, hogy az istennő áttetsző ruhát visel, ami látni engedi felső testét. Szinte teljesen mezítelen. Az istennő láthatóvá válik - minden értelemben. Láthatóvá válik és láttatni engedi magát. Védekezés, takarás és rejtőzködés nélkül az, aki. Önmaga teljes fényében tündököl.
Az istennő felemelkedése egy értékes belső tartalom felfényléséről szól. A lélek azon részének napvilágra kerüléséről, ami eddig mélyen rejtve volt. Egy belső kincs megosztásáról, aminek a kifejezésére mindig is vágytunk. Mezítelen belső természetünk, valódi Énünk megmutatkozásáról. Aminek a teljes felvállalását évek, évtizedek, évszázadok óta vártuk már.
Ezt a fényes, belső Ént évszázadok hosszú során át elhallgattatták, megszólalását megtorolták, a tudó asszonyokat halálra kínozták. Hogy is mertünk volna a sejtjeinkben hordozott fájdalmas emlékek terhét hordozván kiállni, kitűnni és bölcsességünket megosztani? Hogy is mertük volna rejtekhelyéről előszólítani őt, aki oly védtelen, tündöklő és igaz bennünk?
A Ludovisi-trón jelenete 2500 év távolából is utat mutat és biztat minket, hogy hogyan érdemes és biztonságos megszületni önnön fényünk számára: támogató nővéreink jelenlétében. A belső istennő így emelkedik fel a közösség terében, ahol egyszerre lehetünk születők és bábák.
Ez a női körök célja és feladata.
Az idő készen áll, segítő nővérek várják, hogy egymásnak nyújtsák a teret a felemelkedéshez.
A Ludovisi-trón Aphrodité születésének ismert előzmény nélküli, egyedi szobrászati ábrázolása. A három oldalán domborművekkel díszített, U alakú márvány építészeti elem talán egy oltártalapzat része lehetett. Az oldalsó reliefeken egy kettős sípon játszó, párnán ülő, mezítelen lány illetve egy fátyolba burkolózottt, füstölőt égető nő látható. Az istennő a mítosz szerint Ciprus partjainál a tenger habjaiból emelkedett ki. Kísérői lába alatt láthatjuk is a föveny kavicsait. Néhány kutató azonban Perszephoné alvilágból való visszatéréseként értelmezi a jelenetet. Kiemelkedése így a Földanya sötét méhéből történik.
A Ludovisi-trónt a római korban valószínűleg háborús zsákmányként elvitték, így hosszú évszázadokra eltűnt szem elől. Csak 1887-ben bukkant fel újra a római Ludovisi Villa körül végzett építési munkálatok során.
A képen a Ludovisi-trón elülső domborműve. ie. 460 körül, görög márvány, Terme Nemzeti Múzeum, Róma