A száraz földből, a semmiből előtörő víz maga a csoda. A források és kutak emberemlékezet óta szent helyek: gyógyulást és megújulást kínálnak, kívánságokat teljesítenek, bölcsességet és próféciát közvetítenek. A termékeny, bőséges, jó élet áldásait kínálják, a gyarapodás lehetőségét, végső soron az életet magát.
A forrás a mélység titkaival gazdag. Valami mérhetetlenül értékes, ami eddig rejtve volt, előbukkan és felfedi magát, megnyilvánul. Különösen nagy erejű a forrás helye akkor, ha a víz egy barlangból tör elő, amit ősidők óta a Nagy Anya méhének tisztelnek. A barlang száján kiáramló víz valójában egyenesen a Föld méhéből árad ki, így aki megújulni vágyik, elzarándokol egy barlangi forráshoz, hogy igyon belőle vagy megmártózzon az Anya új életre szülő és tápláló vizében.
A mélységgel való kapcsolata és az életadó víz okán a forrást minden kultúra szent női alakokkal, istennőkkel és nimfákkal személyesíti meg. Jean Auguste Dominique Ingres A forrás című festményén (1856) a fiatal nimfa a sziklafal (a barlang szája) előtt egy örökkévalóságig kimerevített pózban önti kancsójából az ifjúság vizét.
A forrás a kapcsolat helye is, a kapcsolaté, amely összeköt az eredettel és egy másik, misztikus dimenzió, a földalatti világ titkaival. A forrás élménye és képe ezáltal meghívja saját ismeretlen mélységeinket is, így hozzácsatol minket érzelmeink, fantáziáink, álmaink és ideáink pszichikus alapjához.
Remedios Varo spanyol származású, szürrealista festőnő festményén (1959) a hősnő egy tojás alakú, halfarkú, madárszárnyú, iránytűvel ellátottt hibrid járművel jut el a titokzatos forráshoz. A forrás tiszta vize egy áttetsző kehelyből, talán a szent Grálból bugyog elő. Tisztasága, rejtélyes eredete és kiapadhatatlansága az élet időben és térben végtelen, örök áramára utal. Aki idetalál és iszik belőle, vagy csak hozzáér, azonnal új életet nyer.
Ha képmeditációban a forrás képét és élményét hívjuk, életünk vagy valamely én-részünk megújításának lehetőségét nyerhetjük általa.
A forrás-élmény még jelképesen átélve is helyreállítja azt, ami kiszáradt a lélekben. Belső forrásunkból értelem, kreativitás, öröm, és a megifjodás képessége fakad. Ahogy a forrás vize lemossa felesleges terheinket, testi felpezsdülést és lelki kinyílást élünk át.
A forrással való találkozás megmutatja, melyik oldalunkat hanyagoltuk el leginkább, melyik én-részünk kívánja a szeretetteljes törődést. Találkozhatunk itt valakivel, aki - akár bennünk, akár a külvilágban - felkarolásra vár, mert szeretne megnyílni és nagyobb helyet kapni az életünkben. A forrás-meditációban megkérdezhetjük, hogy mi szeretne növekedni bennünk, és hogy minek van szüksége táplálásra bennünk. A forrásnál átéljük, hogy életadó vize visszavezet minket a legjobb énünkkel való kapcsolatba.