Csend-tér elvonulás
Dobogókő, 2026. július 13-17.
Egyszer elérkezik a pillanat, amikor megérezzük: nem kell tovább keresnünk. Nem, nem azért, mert mindent megtaláltunk. Hanem mert megnyílik a látásunk.
Észrevesszük, hogy amit kerestünk, már most is itt van. Csak eddig nem erre figyeltünk.
Ez az elvonulás erről a fordulatról szól.
Nem fogunk különleges élményeket hajszolni, és nem a világtól vagy a testtől való eltávolodás felé haladunk. Ezt az elvonulást annak a finom, mégis radikális elmozdulásnak szenteljük, amikor a figyelmünk megnyílik arra, ami mindig jelen van: a csendre, a térre, az érzékelés közvetlenségére és a létezés egyszerűségére.
A 2026-os nyári csend–tér elvonulás Dobogókőn lesz, július 13–17. között. Egy védett, mégis nyitott térben.
Egy saját ház csendjében leszünk, miközben körülvesz minket az élet: az erdő, az étkezések, a közös terek, más emberek jelenléte.
Nem vonulunk ki a világból, hanem másképp leszünk benne jelen.
Ez nem teljesen néma elvonulás. A csend mellett lesznek közös beszélgetős alkalmak is: kérdések, visszajelzések, és olyan gyakorlatok, például képelemzések, amelyek segítik a mélyebb megértést.
Ezen az elvonuláson nincs teljesítmény és elvárás. Nem kell megfelelnünk szigorú előírásoknak, nem kell jobbá válnunk vagy megoldani a gubancainkat.
A legfőbb „dolgunk” a figyelmünk finomhangolása lesz.
Ahogy lelassulunk, láthatóvá válnak azok a finom belső mozgások, amelyek felett a hétköznapokban átsiklunk: egy gondolat vagy ítélet születése, egy feszülés a testben, egy automatikus reakció, egy visszatérő érzelmi hullám.
Nem akarjuk megjavítani vagy megváltoztatni ezeket a belső mozgásokat. Csak észrevesszük őket.
S ebben az észrevételben már elindul az átrendeződés.
A csend itt megtartó tér. Ez a csend nem szakít el minket a világtól. Éppen ellenkezőleg: mélyebben belehelyez.
Ezért az elvonulás középpontjában az integráció áll. Vagyis az, hogy amit a meditációban felismerünk vagy megtapasztalunk, hogyan marad élő a mindennapi élet helyzeteiben.
AZ INTEGRÁCIÓ – amikor a tágasabb tudatállapot átszövi a mindennapokat
Ennek az elvonulásnak van egy sajátos minősége, ami megkülönbözteti a klasszikus, teljesen zárt elvonulásoktól.
Van egy védett, csendes terünk. Egy külön ház, ahol együtt vagyunk, gyakorlunk, lelassulunk. Ez adja az alapot.
De közben nem vagyunk hermetikusan elzárva a világtól. Az étkezésekhez átmegyünk a szállodába, ahol más vendégek is vannak. Az erdei séták során találkozunk kirándulókkal. Az élet jelen van körülöttünk, a maga természetes mozgásában.
És pontosan ez válik a gyakorlás részévé. A körülöttünk zajló élet mozgására nem zavaró tényezőként tekintünk, hanem lehetőséget látunk bennük.
A legtöbb elvonuláson létrejön egy tiszta, csendes állapot, ami egy zárt térhez kötődik. Amikor hazatérünk, és újra belépünk a hétköznapi helyzetekbe, ez az állapot könnyen megbillen. Mintha két külön világ lenne: az elvonulás és az élet.
Itt ez a kettő nem válik szét. Amit a meditációban megértünk vagy megtapasztalunk, azt azonnal „mozgásba hozzuk”. A gyakorlást folytatjuk az étkezések közben, egy erdei találkozáskor, egy belső reakció felbukkanásakor, egy pillanatnyi zavarban vagy zajosabb helyzetben. Nem utólag kell integrálnunk. Mindez ott történik, valós időben.
Így kezdjük el felismerni, hogy a csend nem a körülményektől függ. A tér nem tűnik el attól, hogy körülöttünk mozog az élet. A jelenlét pedig nem a nyugalmas helyzetek kiváltsága. Sőt, jelenlétünk fokmérője éppen az, hogy mennyire tudunk éberek maradni a zajos helyzetekben.
Ez a fajta gyakorlás egy alig észrevehető, mégis nagyon mély és tartós váltást hoz: elkezdünk másképpen benne lenni a világban és a saját testünkben.
Amikor hazamegyünk, a két külön valóság közötti szakadék elkezd összezáródni. Mert egyre világosabbá válik, hogy nincs két külön világ: egy tágas, nyitott tudatállapot és egy beszűkült, hétköznapi valóság. A tágas tér nem tűnik el. Körbeöleli a szűkebb, zártabb működést is. És mindez nem egymás után történik, hanem egyszerre.
A közös jelenléti tér ebben a folyamatban kulcsfontosságú. Az, hogy együtt vagyunk ebben a finom figyelemben, olyan közeget hoz létre, amelyben a megértés, a látás és a megtapasztalás mélyebb rétegei is meg tudnak nyílni bennünk, erőfeszítés nélkül.
A GYAKORLATOK
A tanítások és gyakorlatok a Csend és tér könyv alapjára épülnek, de itt élő módon bontakoznak ki. Lesznek vezetett és csendes meditációk, sétáló jelenléti gyakorlatok és figyelemirányítási gyakorlatok. Lesz tér a kérdések számára, és bőven lesz idő az egyedüllétre is.
A terem technikai lehetőségeinek köszönhetően esténként képekkel is dolgozunk: vetítünk, és kipróbáljuk a külső képekből indított meditációt, valamint a zenére végzett mozgásmeditációt.
Dolgozunk az érzékszerveinken keresztül: képekből, hangokból, mozgásból indítunk meditációt, és közben figyeljük, melyik érzékszervi kapun keresztül lépünk be a legkönnyebben a csendbe és a tágas belső térbe.
A test és az érzékszervek a legfőbb szövetségeseink ebben a befelé tartó mozgásban.
Ami eddig tisztán szellemi valóságnak tűnt, itt felismerhetővé válik mint valami, ami a testben lakik, és a testen keresztül érhető el.
Az integráció alapja így a szellem és a test egyberendeződése.
Ebből születik meg egy stabilabb, élőbb jelenlét a mindennapokban.
– a csend érzelmeket oldó, rendező erejét
– mélyebb kapcsolódást a saját ritmusodhoz és valódi igényeidhez
– az önelfogadás és a megbékélés felszabadító tapasztalatát
– egy tágasabb, csendesebb belső teret
– egy megtartó közösség jelenlétét, amely támogatja a folyamatot
EGY NAP RITMUSA
KIKNEK SZÓL AZ ELVONULÁS ÉS KIKNEK NEM?
Ez az elvonulás neked szól, ha
– vágysz a lelassulásra és az egyszerűsödésre, arra, hogy jelen legyél abban, ami van
– a gondolataid zaja fáraszt, és a figyelmedet visszahoznád az érzékelés közvetlenségébe
– szeretnéd, hogy az a belső igazság, amit eddig is sejtettél, és időnként meg is tapasztaltál, mélyebben és tisztábban váljon láthatóvá
És nem neked szól, ha
– egy kész utat keresel, amit csak végig kell járni, és ami személyes ráhangolódás nélkül is működik
– egy egyszeri, kiemelkedő élménytől várod a változást, nem attól, hogy észreveszed azt, ami már most is jelen van
GYAKORLATI TUDNIVALÓK
A helyek száma korlátozott. A csoport létszáma: maximum 26 fő.
Részvételi díj:
early bird: 240.000 Ft – április 17-ig történő jelentkezés esetén
normál ár: 270.000 Ft – április 18-tól
A részvételi díj tartalmazza:
- a teljes programot
- a szállást 5 napra, 4 éjszakára egy minden kényelemmel ellátott, négycsillagos hotelben, saját fürdőszobával rendelkező, légkondicionált kétágyas szobákban
- a teljes ellátást: bőséges svédasztalos reggelit és vacsorát, valamint menüebédet
- a wellness részleg használatát
- a parkolást a szálloda zárt parkolójában
Az elvonulás július 13-án, hétfőn 15:30-kor kezdődik, és pénteken 15 óra körül, ebéd után ér véget.
Helyszín: Cardoner Hotel, Dobogókő
FIZETÉSI FELTÉTELEK ÉS LEMONDÁS
Foglaló a jelentkezéskor: 60.000 Ft
2. részlet június 10-ig: 100.000 Ft
3. részlet július 5-ig:
– 110.000 Ft
– 80.000 Ft early bird esetén
A jelentkezés a foglaló befizetésével válik véglegessé.
Lemondás:
Május 17-e, vasárnap éjfélig történő lemondás esetén a foglalót visszatérítjük.
Május 18-ától a foglaló és a további befizetett összegek nem visszatéríthetők.
A JELENTKEZÉS FOLYAMATA
A jelentkezést a lenti űrlapon tudod benyújtani. A jelentkezés nem jelent automatikus részvételt.
A jelentkezést követően egy kb. 20 perces online beszélgetésre hívlak, ahol megnézzük, hogy ez az elvonulás valóban neked szól-e.
A helyed a beszélgetés után, a foglaló befizetésével válik véglegessé.
GALÉRIA A HELYSZÍNRŐL
JELENTKEZÉS AZ ELVONULÁSRA
A jelentkezés után pár perccel az általad megadott email címre kapsz két levelet: egy feliratkozást visszaigazoló levelet, majd egy, az elvonulásra vonatkozó köszönő emailt. Kérlek, ellenőrizd a promóciós vagy a spam mappát is! Ezután 24 órán belül felveszem veled a kapcsolatot emailben, és javasolok egy 20 perces online beszélgetést, amelyben közösen megnézzük, hogy ez az elvonulás valóban a te utad-e.








