A formába öntött és érzelemmel átélt belső képeknek hatalmas önmegvalósító erejük van. A psziché világának egyik alaptörvénye, hogy a belső kép, illetve az általa képviselt minőség képes valósággá válni az életünkben. Minél több átéléssel és érzelemmel viszonyulunk egy képhez, s minél inkább anyagba formáljuk azt (leírjuk, lerajzoljuk), annál nagyobb vonzerővel hívja magához a megvalósulásához szükséges összetevőket. Csodák születhetnek ily módon!
A köznyelv szerencsés véletlennek hívja ezeket a csodás megvalósulásokat, holott ilyenkor egy kellően megdolgozott belső kép nyilvánul meg. Képzeljük csak el, milyen ragyogó lehetőségek nyílhatnának ki előttünk, ha tudatosan és jó célokra irányítottan használnánk a belső képeknek ezt a valóságteremtő, lenyűgöző képességét! A képekkel való munka legfőbb értelme éppen ez: általuk teremtő módon alakítani a külső valóságot saját vágyaink beváltására és mások életének gyarapítására.

Határ a csillagos ég – tartja a mondás. Teremtő mivoltunk alapja, hogy mindannak a lényegét elérhetjük, amit képesek vagyunk elgondolni és elképzelni. Mindaz, amit önmagunk számára, mint legjobbat, legkiteljesítőbbet el tudunk képzelni, az igazság számunkra, ami meg akar nyilvánulni az életünkben. Minden, ami ennél kevesebb, az elszakadás önmagunktól. 

A képzelet tehát egy olyan valóságteremtő erő, amely belülről határozza meg és jeleníti meg a dolgokat. Imaginációnk által mozgathatjuk és alakíthatjuk a világunkat. S ha elég nagy az az erő, amelyet képzeletünkben megmozgatunk, segítségével gyógyulhatunk, rátalálhatunk révbe érésünk társára, életkörülményeinket szabadon és könnyedén határozhatjuk meg. Mindez azon alapul, hogy a belső képeknek mintegy mágneses erejük van, vagyis hasonló dolgokat vonzanak magukhoz. Ha elég hosszú ideig és elég intenzitással tartjuk őket a tudatunkban, a belső képeknek megfelelő minőségek fizikai szinten is kifejeződnek. Ez az alakító hatás az anyagban mindig létrejön, akár tudatában vagyunk e működésnek, akár nem. S bár mindig belső képalkotónk határozza meg és rendezi el, mi történik velünk, működése többnyire tudattalanul zajlik, anélkül, hogy a legcsekélyebb figyelmet fordítanánk rá.

Hogyan bánjunk a negatív belső képekkel?

Felmerülhet a kérdés, hogy mi van akkor, ha negatív érzelmeket hordozó, félelmetes képek merülnek fel a tudattalanból. Talán sokan épp azért félünk önmagunkba nézni, nehogy valami szörnyeteggel találkozzunk odabent. Jobb elfedni és nem bolygatni az ilyesmit, gondolhatjuk. A belső képek között valóban lehetnek sötéten szégyenteljesek és ijesztőek is. Tapasztalatom szerint azonban akár álomban, akár fantáziálás vagy imagináció során tör felszínre egy félelmetes kép, negativitása mindig a fényhiányos környezet következménye. Mivel megfosztottuk tőle a tudatos figyelem fényét, az árnyékvilágba száműzetett. Negativitása lényegében arról szól, hogy figyelmet kér. Amint hajlandóak vagyunk ránézni, vagyis figyelmünkkel energiát adunk a képben hordozott témának, a félelmetes alak vagy helyzet mérete és jelentősége elkezd összezsugorodni, és az ügy kezelhetővé válik. Még az ijesztő kép is valójában a javunkat akarja, s mindig kihozhatjuk belőle a gyógyító, transzformáló lehetőséget. Csak az válik félelmetessé a belső világban, ami nincs megszelidítve a tudatosság fénye által.

A képmeditáció olyan út, amelyen biztonságos módon a tudatunk előterébe hívhatjuk a félelmetes, szégyenteljes vagy ijesztő belső képeket. Hatalmas megkönnyebbüléssel jár megtapasztalnunk, hogy az, amit eddig ellenségünknek hittünk, a megértés, a felismerés, így a gyógyulás eszköze lesz. 

Képek fentről lefelé: Canva AI by Bátorfi Andrea. Wenzel Hablik: Csillagos ég című festménye (1909). Jazeps Grosvalds vízfestménye: A rémálom ösvénye (1916)