Néhány héttel a koronavírus kitörése után mára világossá vált, hogy nem egy gyors átfutású krízissel nézünk szembe. Már látjuk, hogy a kijárási korlátozások feloldásával a járvány hatásai nem fognak elmúlni. Kezdjük sejteni, hogy a kulturális és társadalmi szokások szövete úgy feslik most fel, hogy összefoltozásukra talán nem lesz módunk. Hogy milyen új mintázatokat kezdjünk el szőni egyéni és kollektív életünk anyagába, arról még csak óvatos találgatásaink lehetnek.
Az otthon mint spirituális dimenzió
A járvány elleni védekezés alapvető fontosságú intézkedése, hogy millióknak kell otthon maradni. A kényszerű befelé fordulás idején a bizonytalanság és a tehetetlenség érzéseinek tömeges szintű megélése lett a mindennapok valósága. Előrejelzések szerint a következő másfél évben életünk a szociális távolságtartás szigorítása és lazítása között zajlik majd, vagyis egész eddigi életformánk hosszabb távon kerül válságba. A bezárkózásban és a külvilágtól való drasztikus eltávolodásban azonban felsejleni látszik a megújulás egyik lehetséges útja is. Az otthonmaradás mint védekező stratégia fókuszba helyeződésével az otthon spirituális dimenzióján való elgondolkodás is időszerűvé válik. Hol van az az otthon, ami mint a lélek tőkesúlya lehorgonyoz minket egy új valóságban, ahol biztonságban érezzük magunkat a fizikai körülményektől függetlenül? Mi az az otthon, amiben meg kell tanulnunk megmaradni?
Alászállás és feltámadás
A külső világ és az ismert személyiség (életvitel) elsötétedésének folyamata az archetipikus képek szintjén a hős(nő) alászállásának történetével mutat párhuzamot. A sumér mitológiában Inanna a termékenység és a mennyek istennője, akit évezredekkel ezelőtt az ókori mezopotámiai kultúrában tiszteltek. Az Istennőhöz írt ékírásos himnuszok és versek töredékes agyagtáblákon maradtak fenn az ie. 3. évezredből. Az egyik vers az Istennő Alsó Világba való alászállását beszéli el. Kezdő sorai így szólnak: “A Nagy Magasságból Inanna megnyitotta füleit a Nagy Mélység felé.”
A versből nem derül ki, vajon mit hallott az Istennő, ami indulásra késztette. Miután a bölcsesség ékírásos sumér szimbóluma a fül volt, felvethetjük, hogy a bölcsesség hívásának engedelmeskedett, amit csak odalent lehet megszerezni. Eredetileg nővéréhez, az Alsó Világ úrnőjéhez, Ereshkigalhoz készült látogatóba, nem sejtve, mi lesz az ára mélybe merülésének. Az alászállás során hét kapun kellett áthaladnia, s mindegyiknél hátrahagynia egy-egy regáliát, fenséges személye attribútumait. Végül hatalmától megfosztva, anyaszült meztelenül állt Ereshkigal elé. Mivel a sötétség hona törvényei szerint élő nem léphet be a halottak birodalmába, Inannának a saját életét is oda kellett adnia az alászállás tapasztalatáért cserébe.
Feltámadása előtt három napot és három éjjelt töltött az Istennő az Alsó Világban élettelenül lógva egy kampón. Ez alatt az idő alatt a földön megszűnt a termékenység, elmaradtak a születések, az élet megállni látszott. Felemelkedésekor Inanna az alsó-belső világ ismeretével és súlyával született újjá, így lénye a sötétség és a fény átölelésével teljessé vált. Lélektani megközelítésben Inannának egész régi identitását el kellett hagynia az átalakulás érdekében, s három napot, három éjt a semmiben, a teljes bizonytalanságban töltenie.
Megtanulni befelé hallgatni
A válságban tömegesen veszítjük el biztonságosnak hitt életvitelünket, ismert személyiségünk attribútumai sorra hámlanak le rólunk. Ahogy a külső körülmények egyre mélyebbre nyomnak lefelé a sötétség honába, két dolgot tehetünk: fogcsikorgatva várjuk, hogy minden újrakezdődjön, remélve, hogy ott folytassuk, ahol abbahagytuk, vagy megadjuk magunkat a bizonytalanságnak, s megtanulunk befelé hallgatni. Megtanuljuk kibírni, hogy valamennyi időt el kell töltenünk az önfeladás állapotában addig, amíg belső otthonunkból meg nem halljuk a hazahívó szót.
(A képen a mezopotámiai terracotta Burney-relief, vagy más néven: Az éj királynője relief. Nagy valószínűséggel Ereshkigalt, a Holtak úrnőjét ábrázolja. Mások szerint Inannát az alászállás után. British Múzeum)
