A képmeditációs folyamat az Art&Flow útján

Befelé tartó utazásainkat erőteljes érzelmi töltésű külső képekkel. Ezek a képek archetipikus szimbólumokat vagy jeleneteket tartalmazó műalkotások, amelyeket vetített képes előadásokon és beszélgetéseken járunk körbe. A művészeti alkotásokon való szemlélődés már önmagában is kiemel a hétköznapi beszűkült tudatállapotból, és teret nyit egy tágasabb belső valóság számára. A szemlélődés után kreatív feladatokkal zsilipelünk át a “tündérmesei üzemmódba”, amelyben fellazult tudattal, a flow állapotában felszínre engedjük belső képeinket.

Találkozás a belső forrással

Barbara a csoportfolyamat elején egyfajta belső megdermedtségről, megfeszítettség-érzésről számolt be, mint aktuális alapélményről. A tél sötét árnyalatait és fagyos hangulatát érzékelte magában, s oldottságra, kiszínesedésre vágyott. A bizalom érzését kereste, s annak a megtapasztalását, hogy létezik benne egy megbízható belső forrás, amire támaszkodhat, ami vezeti őt. A képmeditációs foglalkozások nyomán belső képei kezdtek egyre tisztább üzeneteket küldeni erről a belső forrásról. Ezzel párhuzamosan a meditációk után készített külső képei fokozatosan kiszínesedtek és mozgalmassá váltak. A küszködés életérzését  felváltotta egy bizakodásteli lelkiállapot. A folyamat végén megtapasztalta önmagában azt,  ami tiszta, időtlen és bölcs benne. Élménye nyomán egy általa gyógyító mandalának nevezett ábrát készített. A belső központjával való találkozásról így számol be:

„Vajon merre tart ma a világ velem? Mi ez az érzéskavalkád, amihez nem találom a szavakat? Mi mozdított el a középpontomból és hogyan kerülhetnék oda vissza, ahol az élet és az áramlás van? Elindul a bal kéz, fut a papíron a kréta. Kanyarog a vonal, talán egy út vagy labirintus lesz? Követem a vonalat befelé, önmagam felé. Szabadon, csak szabadon! Kívül a papíron futnak a vonalak, belül a szentség földjén járok. A nyugtalanul rohanó, zavaros életfolyó bennem egy belső tóhoz ér, s ott megnyugszik. Határt kap és mélysége lesz.

Elmerülök, pihenek. Találkozom itt valakivel, aki a vonalaival idehozott. Azzal, aki tiszta, időtlen és bölcs bennem. Aki minden lehetőség forrása, aki minden tudást birtokol, amire szükségem van, s amire szükségem lesz. Aki ismer, aki érti azt is, amit én még nem értek. Aki látja azt is, amit én nem látok. Rendez, támogat, tanít, old. Kép születik kívül: egy belső találkozás lenyomata. Szép, színes, finom és titokzatos.”